Megérkeztem a következő fejezettel. Remélem tetszeni fog. :D
Na igen. Ott állok fél lábbal a vízben, közben pedig... fogom a másik lábam, amiről azt hiszem, hogy eltört. Nagyszerű!
- Meg kell néznünk hogy nem tört-e el! - ordítozik velem Ty.
- Mégis mióta vagy te orvos? Nem nem kell! Csak fáj! - egyre jobban fáj az egész. Nem is érzem egy jó részét.
- Be kell mennünk a kórházba - szólt Jake.
- Mi? - vágok iszonyat vicces képet, bár nekem kicsit sem volt az - Dehogy megyek - jelentem ki.
- Márpedig elmész! - akaratoskodik Ty, erre felkap az ölébe.
- Te meg mi az Istent csinálsz? - kelek ki magamból, hiszen erre nem számítottam.
- Öö... Mivel nem akartál elmenni a kocsiig, gondoltam majd én elviszlek. Úgysem úszod meg a kórházat, ne aggódj - pimasz kis mosoly húzódik el a száján.
- De rendes - viszonozom.
Beszállunk Jake és David autójába, na jó nem. Nem az övék, hanem a rokonságukban valakié. Elindulunk. Remek. Most mehetek a kórházba és ki tudja meddig kell ott fetrengenem. Remek. Remek. És nem utolsó sorban: REMEK.
Ha nem megyek bele ebbe az egészbe, nem törik el a lábam. Már ha eltört.
Lassan, de megérkezünk a kórházhoz. Kiszállok a kocsiból.
- Hagy segítsek! - jön oda mellém Jake.
- Öhh... rendben - egyezek bele, majd átkarolom a vállát.
A folyosón mindenki minket néz, hogy csoportostól beözönlöttünk a helyiségbe. Bár, csak öten voltunk.
Odafáradunk (szó szerint) a recepciós pulthoz, majd elkezdek beszélni.
- Elnézést! - szólok, de senki nem válaszol.
- Kislányom, ha szeretne valamit hangosabban kell beszélnie, mert itt senkit sem hallanak meg - rázza a fejét egy idős asszony - Egyébként hölgy - mosolyog, majd visszafordul rejtvényt fejteni.
- Khmm khmm. Elnézést! - emelek a hangomon, de még mindig semmi.
- Majd én - kocogtatja meg a mellkasát, majd nekifekszik - ASSZONYOM DUGJA MÁR IDE A SEGGÉT - ordítozik Jake... Úgy érzem ebből még probléma lesz.
- Mit művelsz? - húzom fel az egyik szemöldököm.
- Idehívtam. Látod? - mutat a nő felé.
- Magukba meg mi a csuda ütött? Ez nem játszótér hanem kórház!
- Elnézést, de nem tudom hányszor szóltunk, de senki sem jött ide. Most azonnal kérünk egy orvost.
- Rendben. Szólok Mr. Grendler- nek. Addig foglaljanak helyet a folyosón - mutat jobbra. Mármint nekünk jobbra.
Megköszöntük és elindulunk a folyosó irányába. Ott helyet foglalunk... Én is, Jake, David, Ty és Lori is.
Jön egy orvos velünk szembe. Megáll előttem, majd köszön.
- Miss... Miss Grey, igaz? - néz rám furán. Azaz... inkább kételkedően.
- Igen. Maga lenne Mr. Grendler? - nézek vissza.
- Igen. Miért jött ide... a barátaival?
- Voltunk a strandon és leugrottam a mólóról a barátaimmal. De valami keményre estem és azóta nagyon fáj a lábam. Közben zsibbad és alig érzem, hogy létezik.
- Megröntgenezzük, és utána meglátjuk mi lesz.
Félve követem az orvost, közben pedig integetek a barátaim felé. Nem tudom mikor látom viszont őket, úgyhogy... azon is izgulhatok. Szerencsétlen doki... pont neki kellett kapni engem. Hehe. Még jó hogy kezelésre jöttem. Vagy mit tudom én... a lényeg, hogyha benn akar tartani, akkor elpattan nálam a húr, és ha nem enged vissza a koleszba, akkor ő sem megy haza.
Nagyon hamar kész vagyunk a röntgennel. De ahogy leolvasom az arckifejezést az orvos arcáról... eltört.
- Miss...
- Grey - segítem ki.
-Igen igen. Miss Grey. Az a helyzet, hogy eltört a lába.
- Semmi kép sem akarok itt maradni! Vissza kell mennem a kollégiumba! Holnap után már iskolánk van! - mondom, bár az utolsóban mondatban nem vagyok biztos, pedig Lori még mondta is.
- Ne féljen. Csak begipszeljük. Egyébként... jól érzi magát? - nevet.
- Igen, miért? - nézek furcsán.
- Csak mert a fiatalok többsége akit vizsgálok utálja az iskolát.
- Ez igaz! - mosolygok.
Gyorsan megcsinált mindent amit kellett, majd kaptam két mankót is. (*.*) Mindig is ki akartam próbálni, bár nem így.
Óvatosan kibicegtem a többiekhez. Hopp. És mindjárt a másik, még ép, lábam is eltöröm. Ugyanis majdnem felestem az egyik műanyag szék sarkába.
Jake jön és elkap. Jujj... tök rendi ez a fiú... Már csak az lesz a gáz, ha egyszer összekeverem őt és David- et. Hehe. Az vicces lesz. Azt hiszem. Kivéve persze, ha egyszer úgy hozza a sors hogy összejövünk... Jujjci:$$ Milyen jó is lenne.. *w* ... De hát... ez csak a naplóm. Ide azt írok, amit akarok...
- Kö- köszönöm! - hebegek össze meg vissza. Jól nézhetek ki.
- Nincs mit! - húzza mosolyra a száját, majd felsegít az... ömm... izé... öléből... Khmm... Idióta vagyok - Szerintem már indulhatunk, ha nincs itt dolgunk... - fejezi be a mondatot Jake.
Mindenki biccent egyet a fejével és elindulunk. Persze, lassabb tempóban, mivel... amilyen balfék vagyok sikeresen eltörtem a lábam. Mással nem esik meg, csak velem. Pff... Igazságtalanság.
Beszállunk a kocsiba, hazamegyünk... Otthon (azaz a koliba) mindenki úgy vár minket... olyan... nagy és kidülledt szemekkel. Lol...- Úristen jól vagy? - szalad oda, egy ma délután megismert lány. Harmonie. Persze Brooklyn is idejön. Ő is nagyon rendes lány. Csak... néha depis...
- Persze, persze! Nincs semmi bajom! - mutogatom magam előtt a kezem.
- Na... persze! - mutat a kezével Brooklyn is a lábam felé.
- Öö.. iéé... Eltört... - vakargatom a tarkóm.
Na és igen. Most jöttek azok a beszélgetések hogy hogy csináltam meg miért voltam ilyen bamba, meg hasonlók. Alig éltem túl az egészet. Jesszus!
Nemsokára mindenki özönlött vissza a saját "lakosztályába". Én, mint mindig, most sem fogok szót fogadni az orvosnak, tehát a kötésem felét lecibálom magamról. Eltart majd egy darabig, ha nem találok megfelelő segítő eszközöket.
Majd, amikor már senki (vagy szinte senki) nincs a folyosón, kiosonok a koli mögötti kis tóhoz. Amikor első nap idejöttünk, már akkor észrevettem a tavat. Nagyon tetszik. Ott el tudok lazulni.
Ilyenkor kicsit hideg volt már esténként, de a mai különösen melengető... Mintha csak azt várta volna hogy eltörjem a lábam... Haha... milyen vicces kimondani!
Hirtelen elfordítom a fejem, mert zörgést hallok. A tó mellett egy erdő van... elég félelmetes esténként.
- Ki van ott?! - állok fel irtó lassan, majd a hozzám legközelebb lévő faágat felveszem - Ki. Van. Ott?!
Közeledik felém... Itt van... Érzem... Úristen mit tegyek?! Jesszus... ha nem teszek valamit bajom lehet... Még több...
Meglendítem a botot, de a másik végét elkapja valaki.
- Ha nem vigyázol, valakit lecsaphatsz vele! - előtűnik az erdő világosabb széléről Jake. Mi a szart kerehetett ilyenkor pont ott?
- Jake! A szívbajt hoztad rám! - ismét leülök a földre.
- Nem ez volt a célom. Egyébként... mit keresel itt ilyenkor? - kérdezi olyan... kérdően.. Lol... xd Fogalmazás egyes... Még jó hogy Te naplócskám nem osztályozol. Asszem lenne itt problem meg problem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled - mosolygok felé.
- Én csak el akartam szabadulni. Már régóta tudom hogy itt van valami víz, úgyhogy szeretek ide járni... Nem a mai este az egyetlen, hogy itt vagyok. Egyébként... kicsit hülyén hangzik, de a víznek gyógyereje van - meglepődök nagyon... tényleg hülyén hangzott. Felé nézek ő meg megfogja a kezem - Tényleg! Próbáld ki! - lehúzom a cipőm és zoknistól belerakom a lábam... a víz még csak nem is hideg... és enyhül a fájdalom...
- Na? - kérdez vissza.
- Hihetetlen! - simogatom végig a lábam... de még csak a vízcsepp sem látszódik a zoknin.
Még ültünk ott egy darabig. Nagyon kijövök Jake- kel és azt hiszem, hogy már barátok vagyunk. Örülnék ha egy picit több is lehetne majd köztünk. Persze, most még nem... hiszen annyira nem ismerem... Igazából, Lorin kívül senkit sem...
Bár most olyan fordulatot vett az életem, amivel egy pillanatig sem számoltam...
Jake megmerítette a kezét a vízzel és rám fröcskölte az egészet.
- Hé! - ugyanígy teszek. Persze, neki aligha feltűnik. Ugyanolyan nyugodtan néz felém.
- Tiszta víz a hajad... mármint... ilyen cseppekben van... - olyan cuki mikor beszél *w*.
Mosolygok, ő pedig végighúzza a kezét az arcomon.
Még nem akarom megtenni... De nem tudok parancsolni magamnak. Azt hiszem ő sem magának.
Lassan az én számra tapasztja a sajátját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése